Összeverekedett egy fogorvos és a páciense, fojtófogás vetett véget az ütközetnek
A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen.
A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen.
Nem világos, hogy az idén január és május között történt esetleges tanárbántalmazások ügyében a bíróságoknak hogyan kellene eljárniuk.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
A dunaharaszti férfi aközben indította be az autóját miközben a halőr fogta a vállát.
A büntetett előéletű férfi a kórházban támadt rá az őt bevivő mentősökre.
A támadó ellen már több más bűncselekmény miatt elfogatóparancsot adtak ki.
A rendőrök közfeladatot ellátó személy elleni erőszakkal gyanúsítják a támadót.
A nő megrángatta az ápolónőt, a háziorvos végül ellátta.
A nő az orvost a hajánál fogva földre vitte, majd ököllel ütötte.
A bliccelő utas 8 napon túl gyógyuló sérülést okozott a szegedi villamosvezetőnek.
A férfit az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben tartják letartóztatásban, és egy ideig még biztosan ott is marad.
Akkor támadt a mentőápolóra, amikor az az iratai után érdeklődött.
Hiába kérte a sofőr, nem volt hajlandó leszállni a buszról, ami nem is ment tovább.
A szekszárdi rendelőintézetben történt a botrányos eset.
Az eset még novemberben történt Heves megyében, a nő ellen vádat emeltek.
Az ittas, jegy nélküli utazó férfi úgy megütötte a jegyvizsgálót, hogy az a peron melletti mosdó ajtajának esett.
A férfi ittasan szállt fel a Nagykereki–Debrecen-vonatra áprilisban, inzultálta utastársait, majd dulakodni kezdett a kalauzzal, mert az le akarta szállítani.
A győri rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen elkövető felkutatásában.
A II. kerületi rendőrök segítséget kérnek az ismeretlen férfi beazonosításához.
A jegykezelőt súlyos sérülésekkel vitték el a mentők.